Miért az EMI gyerekzsúr?
Mert mi valóban több, mint 10 évvel ezelőtt kezdtük el a zsúrok szervezését Magyarországon, pontosabban 2008-ban. Azóta kiépítettük a piacot, kitapostuk az utat, felépítettük a jól bevált programokat, köréjük szerveztük a tematikákat.
A többi, jelenleg működő cég megtévesztheti az érdeklődőket, mert bár a weboldal gyönyörű képekkel díszített, és marketing cégek által jól megfogalmazott és optimalizált, a mögötte lévú tartalomba senki sem lát bele. Előfordulhat, hogy a képek nem valódiak, az internetről töltik le a nagy részét. Mivel mi vagyunk legrégebb óta a piacvezetők, így biztosan állíthatjuk, 2010-ben két konkurens céggel párhuzamosan szerveztük a bulikat, mára már ők eltűntek, és a helyükre az elmúlt pár évben temérdek más cég lépett.
Sajnos nem egyszer hallottuk vissza megrendelőktől, anyukáktól, -akik korábban más céget hívtak gyermekük szülinapjára- hogy gyenge minőségű szolgáltatást nyújtanak, alul fizetett animátorokkal, akik megbízhatatlanok, megtörtént, hogy az utolsó 30 percben mondták le a programot, vagy nagyon kevés energiával, hozzá nem értéssel álltak animátorok a gyerekek elé.
Mi beteg, nehezen kezelhető, autista gyerekekkel is szót értünk, animátoraink kedvesek, gyerekcentrikusak, rugalmasak a megrendelők kívánságai felé is. Érdemes a vendégkönyvbe beleolvasni, és tájékozódni. Azt azért nem lehet meghamisítani, azonnal érezhető, hogy melyik cég az, amelyik esetleg képes pár mondatot magától szerkeszteni, vagy tényleg a szülők írják őket. Több zsúrszervező még referenciával és vendégkönyvvel sem rendelkezik....
https://www.emi-gyerekprogramok.hu/vendegkonyv
S hogy mi milyen cég vagyunk...
Mi folyamatosan kreatív ötletekkel újulunk meg, fejlődünk, lépést tartunk az aktualitásokkal.
Magyarországon az elsők között találjuk ki a legújabb tematikákat és építjük köréjük a játékelemeket.
Nálunk nem csak a jelmezek emlékeztetnek az ismert mesék rajzfilm karaktereire, hanem a felszereléseink, kellékeink is, amikkel dolgozunk. Hozzánk és Önökhöz a valódi Elsa érkezik, a kalózzal tényleg kincseket lehet fosztogatni, A Star wars rajongók misztikus környezetben találkozhatnak Darth Vaderrel és a többiekkel, a kis tinik a mai legfrissebb pörgős slágerekre táncolhatnak, és olyan fergeteges bulit varázsolnak az animátorok, amin a szülők is szívesen részt vesznek, és velünk együtt tombolnak. A szülinap végén mindenki elégedetten és fantasztikus élménnyel gazdagodva távozik, a vendégkönyvünkben található temérdek dicséret mindezt meg is erősíti és alátámasztja.
https://www.emi-gyerekprogramok.hu/vendegkonyv
Az EMI csapatának nincs szüksége arra, hogy vadássza a gyerekeket, a folyamatos visszajelzések önmaguktól érkeznek, és a pozitív vélemény szájról szájra terjed. Egyre többször fordul elő, hogy ugyanazokkal a gyerekekkel találkozom havonta, vagy félévente, hiszen a szülők -látva minden egyes születésnapot- a saját gyereküknek is ugyanolyan zsúrt szeretnének megrendelni.
Nincsenek nálunk pénznyelő automaták, viszont húsvér, profi animátorok szórakoztatják a gyerekeket. A kis lurkók nem az ugráló várnak és játszólabirintusnak örülnek, hanem egymásnak, és önmaguk játékok közben elért sikereinek egy értékes és tartalmas születésnap közben.
Az animátorokat személy szerint én tanítom be egyesével, állandó jelleggel képzem őket és kontroll alatt tartom őket. Korrekt bánásmódban részesülnek, megbecsülést kapnak, Velük együtt, köztük élek és ezért lelkesek és lojálisak.
Büszke vagyok rájuk, hiszen könnyen feltalálják magukat nehezebb szituációban is, rugalmasan alakítják a feladatokat, tudják, hogyan kell a gyerekeket csapatban irányítani, szórakoztatni egyszerre, a születésnaposra maximálisan odafigyelni, a gyerkőcöket az első 5 perc után nevén szólítani, miközben az egyre nagyobb igényeknek, és elvárásoknak is eleget próbálnak tenni. Ha nehezen beilleszkedő gyerekkel találkozunk, a születésnap végén minden egyes anyuka gratulál nekünk, hogy bár ismerik gyermeküket, és tudják, senki sem képes rávenni őket a részvételre, nekünk mégis sikerülni szokott.
Cégünk 2008 óta működik, és folyamatosan fejlődik. Kezdetben én magam voltam egy személyben az adminisztrátor és animátor is. Az emberek ragaszkodtak hozzám, megbíztak bennem. Külföldről hozott tapasztalataimat, gyakorlatomat felhasználva saját magam építettem fel a játékelemeket, a sablonokat, amiket az évek során alakítottam és csiszoltam a gyerekek érdeklődésének és a szülők igényeinek megfelelően. Létrehoztam a legideálisabb csomagokat, amik mára sziklaszilárdan beépültek a köztudatba, és sokan sajnos egy gombnyomásra lemásolnak rólam. Akik velem egy időben alakultak zsúrszervezők mára már eltűntek, és a helyükre sok száz újdonsült cég alakult, akik tudás és szakértelem nélkül alkalmaznak hozzá nem értő olcsó munkaerőket.
A konkurenciánál ne lepődjön meg senki, ha hasonló csomagokat, hasonló animációs játékelemeket talál, hiszen nagyon jól tudják a piacon, kit kell utánozni.
De mi nem értékesítünk sablonokat. Egyénre szabott, profi tematikus zsúrokat vezetünk le 4-13 éves korú gyerekek számára, színvonalas szolgáltatást nyújtunk, minőségi kellékekkel, színpadi hang, -és fénytechnika segítségével varázsoljuk el a gyerekeket, varázslatos óriás buborékfújó gép, konfetti ágyú, látványos játékeszközök, ejtőernyő színesítik a különböző interaktív programokat, miközben pörgős, dallamos mai slágerzenék biztosítják a megfelelő hangulatot.
Az animátorok a buli elejétől a végéig összekovácsolják a gyerekeket, hosszútávon lekötik az érdeklődésüket szinte megszakítás nélkül.
Házhoz megyünk az ország egész területén és Dunakeszin saját feldíszített rendezvényteremmel rendelkezünk.
Legnépszerűbb zsúrjaink egyike az uv holdfény tini buli 8-13 éves gyermekek számára ajánlott születésnapi zsúrcsomag, de nagyobbaknak ajánljuk legújabb 3D partinkat, misztikus titkos ügynök bulinkat és lézer Star Wars fantázianevű szülinapi programjainkat. 2019 újítása a jó időben kertben megrendezésre ajánlott óriás buborék show és interaktív játék.
Saját helyszínünkön kiépítettük misztikus szabaduló szobánkat, ahová már 6 éves kortól várjuk a gyerekeket.