Tudományos időutazás

Végre megérkezett legújabb programcsomagunk nagyobb gyermekek számára is! Az animációs tematika 10 éves kortól ajánlott 13 éves korig bezárólag. Olyan fiúk és lányok részére dolgoztuk ki, akik különös érdeklődést mutatnak a tudományok, a történelem, a logiai feladatok, izgalmas kincskeresős, kódfejtős játékok iránt.

Csakis olyan feladatokat tartalmaznak a játékok, amiknek megoldásáról általánosságban hallottak már, és játékos formájából adódóan ki is tudják következtetni, megfejteni az adott kódokat, válaszokat, kulcsokat.

Bárhol igénybe vehető, saját helyszínünkön, háznál, beltérben, kültérben, parkban, kis lakásban, szobában is.

Ez egy időutazás. A játékot felfűztük egy egymásra épülő feladatsorra, minden egyes kód feltörése egy következőhöz vezet el.

1, maximum 5 fő számára dolgoztuk ki, 1-, 1,5 órában hajtható végre a küldetés, melynek célja, megmenteni Budapest és Magyarország történelmi, építészeti, kulturális értékeit. 

Időkapszulába zártuk, bombával és időzárral láttuk el a dokumentációkat, amiket a jövőből küldtek vissza nekünk, hogy meghatározott időn belül eljussunk a híres cryptex dobozba zárt kódrendszerig, aminek segítségével sikerül hatástalanítanunk a dinamitot.

A gyermeknek az animátor segítségével kell végighaladni a játékelemeken úgy, hogy észrevétlenül információcseppeket csepegtetünk számára a magyar sport, történelem, hungarikumok, tudományok világából, miközben hihetetlen jól szórakozik a születésnapos, és meghívott kis barátai is.

A kellékek színesek, technikailag ötletesek. Ez az országban igazán egyedi szolgáltatás.

Az időutazó kódfejtős játék teljes szülinapi programcsomagban rendehető.

tortenelmi_idoutazas_4_3
tortenelmi_idoutazas_3_1
tortenelmi_idoutazas_2
idoutazo_szulinap_3
idoutazo_szulinap_2
idoutazo_szulinap_1
idoutazo_szulinap_5